Míg a hagyományos egy –két hónapos gyakornoki programok csupán arra elegendőek, hogy bepillantást nyerjünk egy-egy rész munkafolyamatba...

"Az MKÖ program remek lehetőséget nyújt, hogy közelebbről megismerkedhessünk a közigazgatás világával. Míg a hagyományos egy –két hónapos gyakornoki programok csupán arra elegendőek, hogy bepillantást nyerjünk egy-egy rész munkafolyamatba, addig ebben a programban 10 hónap áll rendelkezésünkre, hogy aktívan bekapcsolódhassunk az adott osztály munkájába.   A program során nagy segítséget jelent a gyakorlati tapasztalatok elsajátítása mellett, az elméleti oktatás, mely révén nemcsak hasznos tudásra tehetünk szert, hanem egymással is jobban megismerkedhetünk. Továbbá fontos szerep jut a mentoroknak is, akik végigkísérik a tanulási folyamatot, biztos pontot jelentenek a hétköznapokban. Végső soron kiemelendőnek tartom a külföldi programszakaszt, ahol egy teljesen új közegben tehetjük próbára az addig tanultakat.  Úgy vélem az MKÖ program sikere abban rejlik, hogy mindenkiből kihozza a benne rejlő lehetőségeket."